Gerlóczy Gerlóczy u. 1, 1052

Budapest szívében, a hajdani polgármesterről elnevezett hangulatos Kamermayer téren, a nagy szilfa tövében áll a Gerlóczy Kávéház és Rooms de Lux.
A Gerlóczy romantikus búvóhely, sokan Budapest “legpárizsisasabb” helyeként emlegetik. A Kávéház több szálon is erősen kötődik Franciaországhoz, ebből is adódik a franciás jelleg. A “párizsiasság”még Stephen Spielberg-nek is szemet szúrt, 2005-ben a Gerlóczy teraszán forgatta München című filmjének párizsi jeleneteit.
Tavasztól őszig a kávéház életének fő színtere a terasz, a több mint száz éves, csodálatos szilfa tövében. Az étlapunk bisztró jellegű, magyar és nemzetközi konyhák ételei egyaránt megtalálhatók rajta. Faszénen sült makrélánk mára helyi nevezetességgé vált. Budapesti tartózkodása alatt Jeremy Irons-nak is ez a kedvenc fogása.
2007 óta a Kávéház fölött 15 szoba várja a századfordulós budapesti hangulatra vágyó utazókat. 2011-ben négy új, tetőtéri szobával bővült a ház. A Kávéház és a szobák kialakításakor fontos szempont volt az eredeti századfordulós hangulat visszaadása, ugyanakkor a szerethető modernség megvalósítása. A részletgazdag enterieur nem tolakodó, játékos ugyanakkor harmonikus elegye az art deco és napjaink stílusának. A Kávéház és a szobák terei és teljes berendezése egyedi tervezés és kivitelezés eredménye, Matolcsi Mónika munkája.
Az év minden napján nyitva tartunk. Nyitva tartás: reggel 8-tól 23 óráig.
A Kávéházban Garaguly István zongorázik.

80-135

PROGRAMOK

19:00
Elek István Quartett Koncert

Egyöntetű vélemény: a jazz koncertpódiumon való megjelenése a bebop korszakához köthető. Emblematikus muzsikusok, mára jazz-ikonokká vált személyiségek rakták le e stílus alapjait, belőlük „táplálkozik”, alakul a mai jazz is. Számtalan előadó és egyéni út, a gyökerek mégis ide kötnek, ide vezetnek vissza. A zenekar az ún. „mainstream” jegyeit hordozza, programjuk tisztelgés a nagy elődök és követőik előtt, természetesen a mai kor és az egyéniségük szellemében.

Az együttes tagjai:
Elek István – szaxofon
Weisz János – zongora
Molnár Péter – bőgő
Cseh Balázs – dob

Elek István négy évtizedes pályája során számos zenekar szólistája volt, de saját neve alatt csak 2015 elején debütált kvartettje, amely aztán nagy sikerrel szerepelt az év folyamán a fővárosban és vidéken egyaránt. A négyes minden tagja a műfaj legjobbjai közül került ki. Az együttes vezetője a nádfúvós hangszerek egész arzenálját szólaltatja meg: főként tenorszaxofonon játszik, de nem idegen számára a klarinét, az alt-, a szoprán- és a baritonszaxofon sem. Weisz János remek zongorajátéka mindig elbűvöli a hallgatóságot, a ritmushátteret pedig a bőgős Molnár Péter (aki a Group ’N’ Swing együttesben is szerepel) és a legkeresettebb dobosok egyike, Cseh Balázs biztosítja. Műsoruk a mainstream jazz iskolapéldája, közkedvelt sztenderdek, a Nagy Amerikai Daloskönyv örökzöld darabjai, olyan nagy amerikai komponisták „jazzslágerei”, mint Duke Ellington, Cole Porter vagy Richard Rodgers, de az olyan nagy jazz zenészek ugyancsak sztenderdekké nemesült szerzeményeit is szívesen játsszák, mint Kenny Barron, Joe Henderson vagy Joe Zawinul.