KÁVÉHÁZ A VALÓSÁG ÉS A SZÜRREÁL HATÁRÁN

2018. 05. 10.

Látszólag össze nem illő fogalmak elsőre merésznek tűnő, végezetül harmóniába simuló társítása a budapesti Kék Ló mottója

Gasner Márk és édesanyja 2010-ben alapították a Kék Ló Kávézót a budapesti Kazinczy utcában, az akkor még éppen csak mocorgó bulinegyed közepén. A név az édesanya által gyakorta megfestett kék ló, illetve a német expresszionista Der Blaue Reiter (A kék lovas) elnevezésű csoportosulás után szabadon jött. Persze az sem volt utolsó szempont, hogy a kék szín többek között a haladás, a nyitottság és az optimizmus jelképe. Annak ellenére, hogy a kék ló nem a természet szülötte, főhősünk teljes életnagyságban - lófejjel és emberi testtel - éveken keresztül a róla elnevezett kávézó utcai bejáratnál álldogált az arra elhaladók legnagyobb örömére. 

Nevéhez hűen a Kék Ló bátran nyúl a kollázstechnikához és nem rest azt a falai közti élet különböző területein alkalmazni. Eredetileg 'fashion pub'-ként indult, ahol a kávézó profil mellett a divattervező édesanya által tervezett, olykor a szürrealitást súroló ruhaköltemények árusítása történt. Indulásukkor itthon még nem léteztek ennyire eltérő funkciókat vegyítő egységek. Feladatuknak a kulturális tér teremtését tekintették és tekintik egymástól távoli elemek összeillesztésén keresztül, de a VII. kerületi bulinegyed elszabadulásával félő volt, hogy a hangsúly a szomszédokhoz hasonlóan eltolódik. Eredeti koncepciójukból nem voltak hajlandóak engedni, így történt, hogy 2016. január végén elhagyták a Kazinczy utcát - a búcsúbulin szimbolikusan és a gyakorlatban is minden vendég megragadott egy széket és átvitte a Víg utcába - és egy hónappal később februárban megnyitottak egy kerülettel odébb jelenlegi helyükön. 

A kollázs jegyében a korábbi lokációról áthozott bútorok mellett a térben elsősorban itt és ide készített dekoráció a meghatározó: ha már a vendégeket az utcán köszöntő kék lótól el kellett köszönniük, volt gondjuk arra, hogy az 170 centis 'álló-magasságú' galéria előtt a zongora felett a falon és az elektromos szekrényen aranyszegélyes kék lovak álljanak párban. A részletek - a mennyezetről függő klasszikusabb, antikolt díszek mellett lógó kézfejek, a karton flamingót tartó evőeszközzel gazdagon megpakolt csillár, a pultról a vendégtér felé nyújtózó próbababa lába, az ablaknyílásban felfelé iparkodó ezüst kacsa - elsőre és egyenként szokatlannak tűnhetnek, ám nem vitásan egységet alkotnak. Habár a Kék Ló is a valóság része, az enteriőr elemei inkább egy színes, a realitástól elrugaszkodó, nagyon ritkán együttálló kavalkádot felvonultató álomba illenek, melynek értelme csupán pár lépést hátrébb lépve, az eseményeket megfelelő távolságból szemlélve kristályosodik ki. Beköltözésükkel a csendesebb környezet mellé mintegy ellenpólusként - az extra galérián túl - végre külön koncerthelyiséget is nyertek. Ugyanakkor az alternatív tervezői ruhadarabokkal együtt a divatszekció időközben piacát megtalálva a berlini Kék Lóba költözött. 

Maradt ugyanakkor a vegetáriánus és vegán konyha. A meleg ételek és napi menü - mert, hogy ilyenük is van -  tisztán vegán, ez utóbbi naponta változik és hetente ismétlődik. A nyitottság és a haladás jegyében természetesen szokatlannak ható rövid italokat is tartanak, koktélokkal is kísérleteznek. Borok esetében Szekszárdot részesítik előnyben, sörök háza táján pedig a paletta többek között a cseh, magyar és angol kézműves nedüket ölel fel.